Fotóriporteri előmenetelem 2. rész

Azt hiszem, hogy valahol ez odafönt meg volt írva . . .

Közel 2 év a hazai rock zenekarok egyik leganagyobbjával, sokat adott, sokat kivett, de minden percét élveztem :

/ – Pásztor Annáéknak nagyon sokat köszönhetek,
és csak remélni tudom, hogy ez fordítva is így van . . . – /

Így kezdődött :

Menekültek a Keletinél

Anno, amikor még nem gyűlöltette meg a politika a menekült státuszú embereket a jópolgárokkal, – az első „Keleti Pu” özön kapcsán, kezemben a géppel, elvegyültem a migránsok között.

Hogy milyen indíttatásból? 

A gyerekek miatt. Rengeteg volt a kiskorú gyermek köztük. Koszosabbnál-szakadtabb ruhákban, rongyos babákkal, kacat játékokkal, könnyes, vagy épp kedvesen kíváncsi, ártatlan szemekkel.

Ha valakik, akkor ők egészen biztosan nem tehettek sorsukról. Egy idegen világ, idegen pályaudvarán, a csupasz betonon, sátrakban . . . 

Addig még nem tudtam hogy milyen hatást tudnak gyakorolni a fotóriporter saját fotóanyagai Önmagára, amikor vissza nézi őket : szortírozza, javítgatja a képeket . . . Többször fel kellett állnom s abbahagynom a munkát mivel sokszor a könnyeimmel küzködtem . . . – Ez van. 

Ezt az érzést még egyszer átéltem aztán később, a Göncz Árpád temetésének fotózása, és fotóriporteri projekt prezentálása kapcsán. 

Elkészült a képsorozat.

Publikáltam. 

A fogadtatás meglepően pozitív volt. Olyannyira, hogy a menekült gyemekekről készült facebook post-ot Pásztor Anna énekesnő is megosztotta.

Az Anna And The Barbies zenekar

Egy alkalommal Annáék egy karitatív program keretében rászoruló családokhoz vittek ki csomagokat, és ehhez kerestek önkénteseket. Valami oknál fogva azonban nehézségeik támadtak az áru szállítmányozása körül, és aztán a kommunikációban is, így sajnos már nem tudtam nekik segíteni :

Anna : „Basszus...csak most volt időm.feljönni facere...nagyon sajnálom hogy nem láttam hogy írtál...jól megcsúszott az egész...kamion Ferihegyről jött beragadt...3 kor volt végül a pakolás...de nagyon szépen köszönjük hogy jöttél!!!” 

Aztán Annával lebeszéltük, hogy kárpótlásként – mármint hogy Ő kárpótol engem – elmegyek egy koncertjükre és fotózom őket. – na jó nem pont így, hanem pontosan így : 

Én : ”Sajnáltam, de legalább nem fagyoskodtam, beültem csövezni a postára De legalább megtörtént a pakolás! Anna figy, majd ha lesz koncert akkor gondolj rám plz, mennék fotózni.” 

Anna : Apr 15 Barba Negra! Meg is beszéltük ...ha jó neked;) Írj rám előtte pár nappal:) 

Lógás Pásztor Annáékkal

Így történt meg aztán az első AATB fotózásom. Amit aztán még sok-sok másik követett. Mentem velük koncertről-koncertre, próbáról-próbára, még talán hivatalos fotósukká is avanzsáltak . . . 

Aztán később besegítettem egy kicsit az imidzsük építésébe is : szórólap, és plakát tervek kapcsán.

Ebből az érából egyébként több 10 ezer kép készült a zenekarról, OnStage, BackStage, Annáról, párjáról, a gyerkőcökről, a rajongókról. 

Aztán rögtönzött studio fotózás a TV2-nél. Cirkuszos képek Annával az elefánt hátán – ami aztán az állatvédők megvétózása miatt nem publikáltam – Bulik, bandázások, lógások stb . . . 

Egyszer (tán szerencsémre), még az egyik klippjükbe is bekerültem – mint utólag kiderült – . . . ahogy bénán forgatom a dobverőt, és épp a fröccsömet hörpölöm. – Munka közben ne igyatok! Nem tesz jót az alkotásnak. Olyankor a fotós keze hajlamos a záridővel is picit szabadabban bánni. Nem elég hogy a kép is csúszik . . . –

Atlétika a láthatáron . . .

És persze az utolsó koncertek egyikén, az Ugaron – Ami azóta kisebb zenei fesztivállá nőtte ki magát –ismerkedtem meg Ritával, későbbi kedvesemmel, aki ha úgy vesszük, végül is elrabolt Annáéktól ( Sorry Anna ). Aztán mint értékes hozadékaként az életnek, vele jött az Atlétika is, és vele egyidejűleg került egyre távolabbra a lumpolás, ill. a „zenekari stáb élet” is.