Fotóriporteri határozó - Ambrus László - Fotóriporter, fotográfus

Fotóriporteri határozó

/ 1. rész /

írta - Ambrus László - fotóriporter

Fotósnak nem lehet csak úgy születni. Fotóriporternek pedig még kevésbé. Azonban kitartó munkával, és a szakma iránti kellő tisztelettel, alázattal, folyamatos tanulással, önképzéssel eljuthatunk arra a szintre, hogy mintegy a munkánk gyümölcseként kivívva némi tiszteletet, azt mondhassák majd rólunk – és nem pediglen mi magunkról – : igen Ő egy fotóriporter.

Fotoreporter in work

A tisztelet egy fontos része a szakmának. Tisztelet a megbízóidat, – hisz elsősorban ők adják a kenyeret a szádba – aztán tiszteled a rendezvény, az esemény szellemét, tiszteled a résztvevőket, a meghívott vendégeket stb.. végső sorban pedig tisztelned kell, – vagy legalábbis kéne – a fotós, ill. fotóriporter társaidat. 

Emlékszem, amikor kezdő fotóriporterként, a MÚOSZ fotóriporteri képzésén, egyik kiváló oktatómtól, Szigeti Tamástól, – aki számomra mind emberileg, mind pediglen szakmailag az egyik leghitelesebb figurák közé tartozik a mai napig ha a Fotóriporter szó említésre kerül – megkérdeztem, hogy : Vajon mennyire tart össze a fotóriporteri közösség, mennyire vannak féltékenykedések, gáncsoskodások. Mire Ő, – ha nem is tudom szóról szóra felidézni szavait, de a válasz lényegi része nagyjából ez volt : Szerencsére ettől nem kell tartani, és többnyire segítik, támogatják egymást.

Persze a kapott választ egy kissé kétkedve fogadtam, – utólag meg aztán még inkább, – de valahol sejtettem, hogy ez a válasz mély diplomáciai kézségének volt betudható, – tán nem akart megbántani senkit, vagy csak nem akarta elvenni a kedvünket a szakmától, már az elején – és talán nem épp az aktuális szakmai on-the-field tapasztalatok kapcsán nyilatkozott, hanem korábbi élményei, tapasztalatai alapján. 

Aztán persze jött a nagy tapasztalás . . . 

Mivel egy ideje gyűröm már a szakmát, – szabadúszó fotóriporterként, fotósként, oktatóként – számos negatív, és jó néhány pozitív példával kellet már találkoztam munkám során; és sajnos azt kell hogy mondjam : egyre több a negatív.

Ahogy emberileg nem vagyunk egy ívásuak, úgy szakmailag sem vagyunk egy alomból fogantak. Más értékeket ? hozunk a szakmába. Másképp szocializálódunk. 

Mindenesetre ha a fotóriporteri jellemvonásokat meg kéne festenem, és egyfajta kasztokba, csoportokba kellene hogy rendezzem azt a számos fotóriportert ? akikkel eddigi munkám során volt “szerencsém” együtt dolgozni, (koncerteken, színházban, sportrendezvényeken, tánc-előadásokon stb . . .) akkor az alábbi nem túl hízelgő rétegeket fektetném le : 

  1. A „Pávák.” 
  2. A „Kegyeltek.” 
  3. Az „Öreg motorosok”. 
  4. A „Gátlástalanok.” 
  5. A „Nagyágyúk.” 
  6. A „Szószátyárok.” 
  7. A „Herék, vagy ibolyák – s egyéb mákvirágok.” 
  8. A „Beáldozók.” 
  9. Az „Alázatosak.”
    ( – A lista nem teljes – )

Nézzük meg most egy kicsit közelebbről ezeket a „rendeket”. 

1. A „Pávák”.

 A Pávák rendszerint gyönyörű toll koronában, díszelegve érkeznek az eseményre. Ez alatt értsd a legmodernebb „cájgot”. A legdrágább obi, gép, felszerelés, mellény, koffer, egyéb kiegészítők. Amit többnyire az adott munkáltató csenget ki nekik. A rendezvényre érkezésük már maga is egy pompa : orr a magasban, kis-gépűeket lenézzük, és persze szép komótosan cihelődünk, nem egyszer elkésve, vagy épp a témát elszalasztva, vagy szimplán a rendezvény végén érkezve, és kezdve el kipakolni a hatalmas fotós arzenált a táskából, és pemecselni a lencsét a LensPennel. A páva többnyire pávákkal vegyül. 

2. A „Kegyeltek”. 

Ők azok, akiket a “szakma” tol. Legtöbbször az ölükbe égből pottyant a lehetőség, sokszor mindenféle fotográfiai előképzettség nélkül, vagy csak nagyon szerény előmenetellel. De mivel Ők bizonyos érdeki körökbe tartoznak, – és ide bejutni csak szigorúan kihalásos úton-módon lehet – ezért ne is álmodj róla Te földi halandóként, hogy a nagy ügynökségek fotóriporte lehetsz. Ugyanakkor szakmájukat trehány módon végzik, az eseményt ellógják, két-három hír képpel – amit haza megkövetel – beérik. A vastag honoráriumot persze zsebre teszik, és a trónjukon pöffeszkednek. 

3. A „Gátlástalanok” – vagy törtetők.

Nekik aztán édes mindegy hogy mily módon, de a középpontba kell hogy kerüljenek. Legyen a téma háború, betegség, kiszolgáltatott emberi sorsok stb . . . a témára szinte vadászva, a téma hátán kapaszkodnak fel a csúcsra, – a szépet már meg nem látva – gyártják a határtalan nyomorúságot, és a hatás kedvéért még jobban felnagyítva ontják, tolják a pályázati zsűritagok elébe. 

4. Az „Öreg motorosok.” 

Ők a szakma nagyjai. Rendszerint valamilyen médiának dolgoznak. Ütött kopott gépekkel, robot szerűen, gépisesn : monoton végzik napi kenyérkereső munkájukat. Ha kell, ha nem csinálják. Muszájból. Ebből élnek. Sajnos épp az Alázatosak elől veszik el – ugyan képletesen – a lehetőséget. A munkájukat már aligha élvezik lelkesen. Fásultak, fáradtak, kiöregedtek. Ugyanakkor tisztelettudóak, műveltek, segítőkészek, figyelmesek.

5. A „Nagyágyúk”.

A „Nagyágyúk” rendszerint fel vannak vértezve némi technikai tudással. Amit kiegészítenek egy két trendi trükkel amit épp a YouTube-ról, vagy Google-ból vadásznak össze. Nem a legkomolyabb gépekkel érkeznek, de mindig akad egy-két tehetősebb kivétel. A tudásukra borzasztó büszkék, és persze mutogatják is a az épp aktuálisan sikerült – vagy épp nem – „Svenkelést”, vagy egyéb csecsebecsét. Ők azok akik nem kíváncsiak a másikra – egyáltalán. Csak egy nagyon szűk Geek körrel vegyülnek alkalmanként, és ott is csak saját koronájukat polírozzák. Ugyanakkor sokszor hajmeresztő dolgokat művelnek : például a dobó háló alá dugják a kezüket, s vele a kamerájukat. (Ez csak egy az ezerből eszement mutatvány.) 

6. A „Szószátyárok”. 

Na ők azok, akiket az Istennek nem tudsz levakarni a hátadról. Állandóan ott lábatlankodnak körülötted. Ők az abszolút kezdők. Azzal próbálnak érvényesülni, hogy folyamatosan nyomják a sódert a tapasztaltabbaknak, és közben mindenkivel lebratyiznak. A rendezvény témájára közben nem koncentrálnak, és tudatlanságukból fakadóan mások figyelmét is elterelik. Az esemény menetét zavarják. Rendszerint nagyon gyenge géppel érkeznek. Az egy-két általuk megítélt „jobb fotóra” persze nagyon büszkék. 

7. A „Herék”, vagy ibolyák – és egyéb mákvirágok.

Ez a fajta abszolút káros a szakmának. Minimális előképzettségét pöffeszkedő magatartással palástolja. Mellé társul még az őt körülölelő negatív aura – 1-2 FÉ értékkel leveszi IQ-jával a fényt a helyszínen – Pávakánt tüllög, olykor a korlátot támasztva másokkal bratyizik, a Beáldozottat, vagy az Alázatost oltogatja, s közben a Pávák seggét nyalja. Az objektíve rendszerint a föld felé lóg. Ebből a fajtából nem egyszer látok olyat aki a munkát egy „Beáldozóval” végezteti, akinek elhinti sanyarú sorsát, s közben kihasználva a másik jóindulatát, az eseményen kutyaként vonszolja maga után. Ő az aki a Beáldozó által készített képeket saját név alatt publikálja. Ő maga egyébként fizikailag képtelen a feladatot szakszerűen elvégezni, – képtelen perspektíva váltásra, (lehasalni) részben testi adottságai révén – Ő az aki rádcöccög fotózás közben, ha épp úgy véli hogy elé állsz – fenéket. Ő az akit rendszerint háromszor körbeszalad egy Alázatos, mire a gépét egyáltalán fölemeli.

8. A „Beáldozók”.

Rendszerint másokat szolgálnak : többnyire a heréket. Saját néven nem publikálnak, vagy csak nagyon ritkán – pedig tehetségük az éppen meg lenne hozzá. De hát nem elég tökösek ahhoz, hogy sarkukra álljanak, s így a herék alá kerülnek – sajnálatosan. Rendszerint a felszerelést is Ők adják a heréknek, akik ezért cserébe úgy hálálják meg, hogy a szerencsétlent nyilvánosan megalázzák. Az „Alázatosak” Az alázatos a fotóriporteri szakma szépségéért dolgozik. Csak a témára figyel. Alulról építkezik, kezdetben szerényebb gépparkról indul. Figyel, tanul, les, gyakorol, bővít. Ő az aki a esőben, hóban, porban, fűben, sárban, fagyban, s ha kell a lótrágyában kúszik, hogy a tökéletes képet elkészítse. A fotót nem csak oda veti, hanem ízlésesen tálalja. Tökéletesen tisztában van a fotográfiai alapokkal, a képszerkesztő alkalmazásokkal. És közben együtt él az előző hét csoporttal : akik lelkét emésztik. 

  /  Permalink  /